művész


Pikali  Gerda
2

Pikali Gerda

Született: 1978. július 4. (Hódmezővásárhely)

Színésznő, szinkronszínész.

2000-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában, de már 1999-től tagja volt a Madách Színháznak. 2008-tól a Budaörsi Játékszín társulatának tagja. Játszott a Körúti Színház, a József Attila Színház, a Thália Színház, a Játékszín, az Örkény István Színház és a Jászai Mari…

 Tovább

Aktuális programok


A király beszéde

József Attila Színház

A többszörösen Oscar-díjas filmdráma alaptörténetének monumentális színpadi feldolgozása Fila Balázs és Mucsi Zoltán főszereplésével.

Eric Chappell: SpanyolHátha (Hőguta)

Madách Imre Művelődési Központ

Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a…

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Művészetek Háza Gödöllő

Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot. Erről azonban…

Portugál.

József Attila Színház

E tragikomédiában a magyar falu jól ismert figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben; nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt,…

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Szentendrei Teátrum

Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot. Erről azonban…

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Szentendrei Teátrum

Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel…

Sírpiknik,

József Attila Színház

Három nő évtizedes barátsága, és mindannyiuk boldogsága a tét, amikor váratlanul vagy épp nagyon is várva közéjük toppan egy…

Régimódi történet

József Attila Színház

Szabó Magda szellemes, szenvedélyes, önazonos. A „Régimódi” önéletrajzi ihletésű, felemelő történet a századforduló Magyarországáról. A magyar irodalom egyik legizgalmasabb…

Eric Chappell: SpanyolHátha (Hőguta)

Pilisvörösvár Művészetek Háza

Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a…

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Belvárosi Színház

Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel…

Flamenco - Vérnász

József Attila Színház

Játék és tánc Lorca alapján. Mese száz percben az andalúz szerelemről.

Kaland

József Attila Színház

Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.

A király beszéde

József Attila Színház

Az angol trónörökös jelleme és tehetsége révén kiváló király lehetne. Gyerekkori súlyos beszédhibája azonban kezdetben ellehetetleníti őt alattvalói előtt.…

Színésznő, szinkronszínész.

2000-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában, de már 1999-től tagja volt a Madách Színháznak. 2008-tól a Budaörsi Játékszín társulatának tagja. Játszott a Körúti Színház, a József Attila Színház, a Thália Színház, a Játékszín, az Örkény István Színház és a Jászai Mari Színház darabjaiban is. A 89,5 Music FM indulásakor a rádióadó hangja lett. Színpadi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál, és filmszerepeket is vállal.

Díjai:
Pepita-díj (2013)
Sztankay István-díj (2019)
Tintásüveg-díj (2019)
Legjobb női alakításs-díj - József Attila Színház 2023/2024-es évad közönségszavazás (2024)

Színpadi szerepeiből:
Neil Simon: A különterem – Yvonne
Neil Simon: Mezitláb a parkban – Corie Bratter
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek – Drusilla
Madách Imre: Az ember tragédiája – Az első Éva
Molnár Ferenc: Az ibolya – Ilonka
Németh László: Cseresnyés – Margit
Eugene Scribe: Egy pohár víz – –Abigail
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom – Mira
Arthur Miller: Édes fiaim – Ann Deever
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi – Ophelia
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – Annie
Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből – Supporta
Molnár Ferenc: Liliom – Mari
Szirmai Albert: Mágnás Miska – Marcsa mosogatólány
Mihail Sebastian: Névtelen csillag – Mona
Frederick Stroppel: Sors bolondjai – Gail Hildebrant
Tennessee Williams: Üvegfigurák – Laura Wingfield
Marcel Achard: A bolond lány – Josefa Lantenay
Molnár Ferenc: A doktor úr – Sárkányné
Tamási Áron: Énekes madár – Gondos Eszter
Evelyne de la Cheneliere: Eper januárban (Ha elhagysz, veled mehetek?) – Sophie
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye – Irina
Salamon Suba László: I love musical
Milan Kundera: Jakab és az ura – Fogadósné; Márkinő
Eugène Ionesco: Makbett – Lady Duncan
Spiró György: Prah
Koltai Róbert: Sose halunk meg – Nusika
Jean Cocteau: Szent Szörnyetegek
Michael Stewart: Szeretem a feleségem – Monica
Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről – Dr. Képes Vera, ügyvédnő
Georges Feydeau: Zsákbamacska – Suzanne

Szerepei az Új Színházban:
Sári bíró: Terka
A funtineli boszorkány: Nuca, fiatal lány
A vörös bestia: Evelyne, az ismeretlen hölgy

Filmszerepeiből:
A kékszemű (1999)
Vityebszk felett (2000)
Tékás....Amazon (2001)
I Love Budapest....Krisztián felesége (2001)
Tarka képzelet (2003)
Montecarlo!....Annamari (2004)
A Ritter napja (2005)
Papírkutyák....Amanda (2008)
Rózsaszín sajt....Patrícia (2009)
Üvegtigris 3.....Fanni (2010)

Tévésorozat:
Jóban Rosszban....Nagy Gabriella százados (2014)

"Non-stop dínom-dánom" Luxemburg grófja

József Attila Színház
  • McCafé, kabinetfőnök

2017. Humor Hétvége Az utolsó hősszerelmes

Thália Színház
  • Jeanette Fisher

24/25 Sírpiknik vjb.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb

A bolond lány

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Josefa Lantenay

A bolond lány

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Josefa Lantenay

A Bolond Lány krimi - vígjáték

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Josefa Lantenay

A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Sárkányné

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

RaM-ArT Színház
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Békéscsabai Jókai Színház
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik

Móricz Zsigmond Színház
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK - Fórum Színház

Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik - Lepencevölgyi Nyár

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK - VISEGRÁDI NYÁRI SZÍNHÁZ

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

A feleség negyvennél kezdődik – a Fórum Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Linda Harper

A Fórum Színház bemutatja: A feleség negyvennél kezdődik

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Linda Harper

A hűtlenség ára

Hatszín Teátrum
  • Margaret

A hűtlenség ára

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Színész

A Hűtlenség Ára

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Margaret

A hűtlenség ára

Hankó István Művészeti Központ
  • Margaret

A hűtlenség ára

Veres 1 Színház
  • Margaret

A hűtlenség ára

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Margaret

A hűtlenség ára

Veres 1 Színház
  • Margaret

A HŰTLENSÉG ÁRA - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Margaret

A király beszéde.

József Attila Színház
  • Myrtle, Lionel felesége

A lovakat lelövik, ugye? - József Attila Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Gloria Beatty

A lovakat lelövik, ugye? - SHOW

József Attila Színház
  • Gloria Beatty

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Új Színház
  • Noszty Vilma, Noszty Pál leánya

A Noszty fiú esete Tóth Marival FŐPRÓBA

Új Színház
  • Noszty Vilma, Noszty Pál leánya

A Noszty fiú esete Tóth Marival PREMIER

Új Színház
  • Noszty Vilma, Noszty Pál leánya

A VÖRÖS BESTIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Evelyne, az ismeretlen hölgy

A vörös bestia

Szarvasi Vízi Színház
  • Evelyne, az ismeretlen hölgy

A vörös bestia - Nőnap alkalmából

Új Színház
  • Evelyne, az ismeretlen hölgy

A vörös bestia - Szilveszter, egy pohár pezsgővel

Új Színház
  • Evelyne, az ismeretlen hölgy

Anconai szerelmesek

Budaörsi Latinovits Színház
  • DRUSILLA, római lány

Anconai szerelmesek

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • DRUSILLA, római lány

Anconai szerelmesek

Jegycenter Kft.
  • Drusilla

Arne Sultan - Earl Barett - Ray Cooney: A feleség negyvennél kezdődik

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Színész

Az aranyember

József Attila Színház
  • Athália, a lánya

Az imposztor

József Attila Színház
  • Kamińska

Az Imposztor

József Attila Színház
  • Kamińska

AZ UTOLSÓ HŐSSZERELMES vígjáték 3 felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Jeanette Fisher

Boldogság

József Attila Színház
  • Louise

Boldogság

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Jelmez

Boldogság

Békéscsabai Jókai Színház
  • Louise

Boldogság

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

Boldogság

József Attila Színház
  • Jelmez

BOLDOGSÁG - József Attila Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb

Bolond lány

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Josefa Lantenay

Bűntény a Kecskeszigeten

József Attila Színház
  • Pia, sógornője

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - a Fórum Színház előadása

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Margaret

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Margaret

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész

Eldorádó

József Attila Színház
  • Monoriné

Énekes madár

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gondos Eszter

Énekes madár

Új Színház
  • Gondos Eszter

Énekes madár - Meglepetés előadás

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gondos Eszter

Eper januárban (Ha elhagysz, veled mehetek?)

Budaörsi Latinovits Színház
  • Sophia

Eric Assous: Boldogság

Veres 1 Színház
  • Louise

Eric Assous:Boldogság, A József Attila Színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Jelmez

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SpanyolHátha (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Fay Spencer

Eric Chappell: SPANYOLHÁTHA (Hőguta)

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Raynor vagy talán Kutya

Feketeszárú cseresznye

József Attila Színház
  • Irina, a felesége

Feketeszárú cseresznye

József Attila Színház
  • Irina, a felesége

Feketeszárú cseresznye - Hunyady S./József A. Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Irina, a felesége

Feketeszárú cseresznye - Trianon akták

József Attila Színház
  • Irina, a felesége

FÉLRELÉPNI TILOS! - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Színész

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik Duna Művészeti Fesztivál

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik SISI NYÁR

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Harper

Fórum Színház: A hűtlenség ára

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Margaret

Fórum Színház: Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Margaret

Furcsa pár - női változat

Gárdonyi Géza Színház
  • Színész

Furcsa pár - Női változat

József Attila Színház
  • Olive Madison

Furcsa pár - női változat

Vörösmarty Színház
  • Olive Madison

Furcsa pár - Női változat

József Attila Színház
  • Olive Madison, hírszerkesztő

Heltai Jenő: NAFTALIN – AVAGY KI VAN A SZEKRÉNYBEN?

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Milka

Humyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye

Gyulai Várszínház
  • Színész

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Irina, a felesége

I love musical

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész

I love musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

I love musical - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész

Ivan Menchell: SÍRPIKNIK

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Lucille

Jakab és az ura

Budaörsi Latinovits Színház
  • FOGADÓSNÉ, MÁRKINŐ

KÉZRŐL KÉZRE

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Francine, Chanal felesége

Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Sárkányné

Kőhegy bérlet I. - Énekes madár

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gondos Eszter

Kőhegy bérlet I. - Tanulmány a nőkről

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dr. Képes Vera, ügyvédnő

Könnyű préda (zenés vígjáték)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • KLÁRIKA, (kb 40) hervadó szépasszony, friss özvegy

Kulcskeresők

Karinthy Színház
  • Nelli - a felesége

Kulcskeresők - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Nelli - a felesége

Kulcskeresők.

Karinthy Színház
  • Nelli - a felesége

Kulcskeresők.

Karinthy Színház
  • Nelli - a felesége

Lila ákác

József Attila Színház
  • Bizonyosné

Liliom

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mari

Liliom

Budaörsi Latinovits Színház
  • Mari

Lőrinczy Attila:Könnyű Préda

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • KLÁRIKA, (kb 40) hervadó szépasszony, friss özvegy

Luxemburg grófja

József Attila Színház
  • McCafé, kabinetfőnök

M. ACHARD/KÖRÚTI SZÍNHÁZ: A BOLOND LÁNY

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész

Márai Sándor: Kaland

Hírös Agóra
  • Dr. Pálos Eszter, orvosnő

Márai Sándor: Kaland

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Dr. Pálos Eszter, orvosnő

Márai Sándor: Kaland - színmű

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Színész

Mese habbal

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész

Mezítláb a parkban

Szentesi Művelődési Központ
  • Corie Bratter

Mezítláb a parkban - vígjáték

Általános
  • Corie Bratter

Michael Stewart SZERETEM A FELESÉGEM

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Monica

Mumus - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lady Duncan

Naftalin - avagy ki van a szekrényben?

József Attila Színház
  • Milka

Neil Simon - Mezítláb a parkban

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész

Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes

Veres 1 Színház
  • Jeanette Fisher

Neil Simon: Furcsa pár-női változat

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Olive Madison

Neil Simon: Különterem (avagy vágytól asztalig)

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Yvonne

Neil Simon: Mezítláb a parkban

Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
  • Színész

Nők. Játszmák. Rivaldafény

József Attila Színház
  • Camille

Nosztalgia Gála - Láng József 90!

József Attila Színház
  • Fellépő művésznő

Portugál

József Attila Színház
  • Feleség

Régimódi történet

József Attila Színház
  • Stillmungus Mária Margit, főnöknő

Régimódi történet

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész

Sári bíró - FŐPRÓBA

Új Színház
  • Terka, a menyük

Sári bíró - PREMIER

Új Színház
  • Terka, a menyük

Sírpiknik

József Attila Színház
  • Lucille

Sírpiknik

József Attila Színház
  • Lucille

Sírpiknik József Attila Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész

Sírpiknik.

József Attila Színház
  • Lucille

SORS BOLONDJAI

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Gail Hildebrandt

Sors bolondjai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Gail Hilderbrandt, Chuck menyasszonya

Sors bolondjai

Budaörsi Latinovits Színház
  • Gail Hildebrandt

SOSE HALUNK MEG

Koncert.hu
  • Nusika

Szabó Magda: Régimódi történet

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Stillmungus Mária Margit, főnöknő

Szép Ernő: Lila ákác

József Attila Színház
  • Bizonyosné; Szíria Dicsősége

Szeretem a feleségem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Monica

Szeretem a feleségem

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Monica

Szeretem a feleségem

Duna Palota
  • Monica

SZERETEM A FELESÉGEM

A-Record Kft.
  • Színész

Tanulmány a nőkről

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dr. Képes Vera, ügyvédnő

Tanulmány a nőkről - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dr. Képes Vera, ügyvédnő

Váci Dunakanyar Színház: Az utolsó hősszerelmes

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Jeanette Fisher

Vágyrajárók

József Attila Színház
  • A nő

Vértestvérek

József Attila Színház
  • Anya

Vértestvérek

József Attila Színház
  • Anya

Veszek egy éjszakát

Békéscsabai Jókai Színház
  • Zsuzsa, a feleség

Veszek egy éjszakát

József Attila Színház
  • Zsuzsa, a felesége

Vízkereszt vagy bánom is én

József Attila Színház
  • Olivia, fiatal grófnő

Vízkereszt vagy bánom is én

József Attila Színház
  • Olivia, fiatal grófnő

Wass Albert: A funtineli boszorkány

Gyulai Várszínház
  • Nuca, fiatal lány

Zsákbamacska

Budaörsi Latinovits Színház
  • Suzanne

Zsákbamacska

Budaörsi Latinovits Színház
  • Suzanne

Zsákbamacska - elő-bemutató

Budaörsi Latinovits Színház
  • Suzanne

Zsákbamacska - Senior bérlet

Budaörsi Latinovits Színház
  • Suzanne

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!