Program


A 20 éves Budafoki Dohnányi Zenekar jubileumi hangversenye

A 20 éves Budafoki Dohnányi Zenekar jubileumi hangversenye

A Budafoki Dohnányi Zenekar ebben az évben ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Az ünnepi hangversenyen igyekeztünk olyan művek közül válogatni, amelyek valamilyen módon kötődnek a zenekarhoz, illetve olyanokat, amelyekben az együttes más oldaláról is bemutatkozhat.
A hangverseny első felében olyan produkciókat hallgathatnak meg, amelyben a zenekar bemutatja mindazt az értéket, műhelymunkát és innovációt, amely az elmúlt 20 évben felhalmozódott az együttesben.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. április 8. hétfő, 19:30

A hangverseny második felében egy a zenekarhoz közel álló zeneszerző, Gyöngyösi Levente III. szimfóniáját hallhatják. A III. szimfónia ott folytatódik, ahol az első befejeződött. A szimfónia azért kapta a Születés címet, mert megírását a nemrégiben született kislánya ihlette. A kompozíció - mint elmondta -, négytételes, mégsem egészen klasszikus felépítésű, mert a belső arányai különösek. Az első tétel, amely a fogantatásról szól és a nagy találkozás extatikus örömét sugározza, adja a mű egyik felét, a másik rész 'a belül', 'a születés' és 'a kívül' alcímet kaphatja. "Az újszülöttlét ábrázolásához, a 'kívül' tételhez, hogy új hangszínt találjak, a Mahlernél is érvényes eszközt alkalmaztam: énekelt vers szólal meg, József Attila Tedd a kezed című költeményére."

Kodály Galántai táncok című kompozíciójának egy különleges előadását hallhatják ezen az estén. Vérbő verbunkos muzsikát hallhatnak, amit virtuóz zeneszerzői technika és széleskörű zenei műveltség birtokában emelt Kodály a magasrendű szimfonikus alkotások színvonalára. A nagyszabású táncköltemény ezer arcot villant fel, ezer színt, hangulatot, ízt kínál a hallgatónak, bemutatva a magyar népi mulatságok gazdagságát, vidámsággal váltakozó mélabúját. Ezen az estén a szerző szándékaihoz hűen a népdalok először népi zenekari hangszereléssel is megszólalnak, melyet a zenekar tagjaiból alakult népzenei együttes mutat be.

Meglepetés

Műsor:
Gyöngyösi Levente : III. (Születés) szimfónia
Kodály: Galántai táncok

Közreműködik: Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőry Csaba)

Ajánlatunk


Három fivér házavatót tart. Mindhárom asszony jelen van, ki-ki vérmérséklete szerint értékel. Ám az egyik feleség meghívja a férje titkárnőjét is, aki igen csinos nő. Az urak közt pánik tör ki, mert mindhárman ismerik a hölgyet, bár ezt az asszonyok még csak nem is sejtik. A hölgy meg is érkezik, és töredelmesen elmeséli, hogy... De mindez derüljön ki az előadásból. Nézzék meg ezt a pikáns, francia vígjátékot!

A parkoló igénybe vehető legkorábban az adott rendezvény napján, annak kezdete előtt másfél órával.

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!