Program


Brahms: Német Requiem

Brahms: Német Requiem

NOSZTALGIA. VÁGYÓDÁS. MEGNYUGVÁS.

VÁSÁRY

Aktuális előadások



Mint oly sok nagyszabású Brahms-kompozíció a Német Requiem is hamar eljutott a magyar közönséghez, a mű 1884-ben a Pesti Vigadóban hangzott el itthon, és már a főpróbát is óriási érdeklődés övezte. Az egykori beszámolók szerint Bellovics Imre karnagy mindent elkövetett, hogy a koncert megfeleljen a felfokozott várakozásnak. A darab szövegét Brahms állította össze a Szentírás különböző könyveiből. Felhasználta a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, profétai könyveket, két esetben pedig apokrif szövegrészleteket is megzenésített. Brahms a választott szövegeken keresztül mindegyik tétel középpontjába a halál gondolatával foglalkozó embert állította.

Horusitzky Zoltán – Kodály egykori zeneszerzés-növendéke a Zeneakadémián – 1938-ban úgy látta, hogy ez a darab valójában nem liturgikus mű, nem gyászmise. Sőt még a hangulata is más. Minden rész az örök boldogság utáni vágyódásról szól. „Sóvár lelkem úgy vágyódik, óhajt, hogy láthassa a Te szent pitvarodat” – hangzik benne a zsoltár. A mű lelkivilága a vágyódás az eljövendő világ után: „mert e földön itt nincs örök hazánk”. Horusitzky szerint Brahms nem fest „metafizikai világot, hanem csak annak tükröződését az ember örök nosztalgiájában. Vágyódás és megnyugvás egy­szerre. Nem reális, nem is transzcendentális, nem ragyogóan derűs, nem is sötét borongású zene, hanem mindez együttvéve”.

J. Brahms: Német Requiem

 Vezényel: Héja Domonkos

Közreműködik:
Szemere Zita szoprán
Kálmándy Mihály bariton
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!