Kontinenseken átívelő műsorral érkezik a 20–21. századi zene Grammy-díjas nagykövete. David Robertson nemcsak híresen jó hangulatot teremt maga és a vele dolgozó zenekarok között, nem csupán magas fokú muzikalitásával és letisztult mozdulataival varázsolja el közönségét, de mindig ötletes, kalandos, izgalmas programokat állít össze. több
Modern színek (title)
Ligeti
Ginastera
Nielsen
Maistre
Robertson
december
02–03. + 06.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
02. kedd
03. szerda
06. szombat
Ligeti György: Mifiso la sodo
Alberto Ginastera: Hárfaverseny, Op. 25
Carl Nielsen: 4. („A kiolthatatlan”) szimfónia, Op. 29
Xavier de Maistre (hárfa)
vezényel: David Robertson
Kontinenseken átívelő műsorral érkezik a 20–21. századi zene Grammy-díjas nagykövete. David Robertson nemcsak híresen jó hangulatot teremt maga és a vele dolgozó zenekarok között, nem csupán magas fokú muzikalitásával és letisztult mozdulataival varázsolja el közönségét, de mindig ötletes, kalandos, izgalmas programokat állít össze. A Juilliard School karmestertanszékének vezetője Ligeti diákéveinek rövid, de tanulságos és szórakoztató darabjával nyitja koncertjét, majd a hárfairodalom egyik legjátszottabb koncertjével, az argentin Ginastera Hárfaversenyével zárja az első félidőt. „A nüanszok megszólaltatásának mestere” – írja az est szólistájáról, Xavier de Maistre-ről a Gramophone. A hangversenyt szimfóniába öntött hősies küzdelem zárja Nielsen módra.
2023 őszén David Robertson elsőként mutatta be Amerikában Ligeti György Mifiso la sodo című kamarazenekarra írt darabját. A karmester nagyon szórakoztatónak találta a művet, amelyben felbukkannak olyan részletek, amelyek később az érett szerző védjegyeivé váltak. Meglátása szerint Ligeti olyan dolgokat járt körül képzeletben, amelyek akkoriban még egyáltalán nem léteztek a zenében. A zeneakadémiai évei alatt, 1948-ban komponált, majd három évvel később átdolgozott Mifiso la sodo tele van virtuóz díszítéssel, játékos hangsúllyal és apró zenei poénnal. A cím maga is szójáték, hiszen Ligeti szolmizációs hangokból alkotott nem létező olasz kifejezést.
„Szubjektív nacionalizmus” – így nevezte Alberto Ginastera azt az alkotói periódusát, amelyben 1956-os hárfaversenye is született. A népi hagyományok közvetlenebb felhasználása után és a szerializmushoz való csatlakozás előtt a szerző egy ideig a népzenei elemek és a kortárs zenei nyelvezet összeházasításával kísérletezett. A szólóhangszer kiválasztása érthető: a hárfa az argentin folk fontos hangszere, ráadásul egy szimfonikus zenekarban a hárfa hasonlít leginkább az ikonikus argentin gitár hangjára. A versenymű első és harmadik tétele az argentin marhapásztorok, a gauchók táncát, a malambót idézi meg, amely a férfi és nő kapcsolatáról szóló tangóval szemben kizárólag férfias táncnak számít – ezúttal a hangszerek királynőjének tolmácsolásában. A két ritmikus, különleges effektusokban gazdag tétel között Bartókra emlékeztető, cselesztával színezett éjszakai zene szól.
A dán Carl Nielsen 4. szimfóniájának hangulatát erősen áthatják az első világháború borzalmai. Az 1915-ben komponált mű „A kiolthatatlan” címet viseli, de ahelyett, hogy egy konkrét hős küzdelmére utalt volna ezzel, sokkal inkább filozófiai iránymutatásnak szánta a szerző. „A zene maga az élet, és mint élet kiolthatatlan” – írta Nielsen, hangsúlyozva, hogy darabjának nincs programja. Az óriási fúvósszekciót magában foglaló zenekar legfontosabb szereplője a két üstdob, amely az együttes két legtávolabbi pontján helyezkedik el. A mű kis túlzással az ő harcuk. A szimfónia négy egymást szünet nélkül követő tételből áll, és e négy tétel alatt folyamatos küzdelmet hallunk: küzdelmet a hangnemért és az újra meg újra visszatérő mottótéma fennmaradásáért.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
